KLIMAXRÓL MINDENT
KLIMAX – ÁTFOGÓ TÁJÉKOZTATÓ
SAJÁT TAPASZTALATOK
A bemutatkozó oldalon már említettem, hogy azért a klimax az egyik fő témám, mert ezt már átéltem. 35 évesen egy nőgyógyászati betegség miatt orvosi indokkal szükségessé vált a méhem és a petefészkek eltávolítása. Nagyon megviselt, mint testileg, mint lelkileg. Sokszor feltettem a kérdést, mi lett volna ha,….de ezt a kérdés nem érdemes feltenni, mert már megtörtént. Inkább arra kell koncentráni, hogyan tovább ? Mi segíthet?
Mit éltem át ?
Miután hirtelen megszűnt a hormontermelés, nagyon erős hangulatingadozásaim voltak, amit hetente többször migrénes fejfájás követett. A hajam hullott, a bőröm extrémen kiszáradt. És a kilók megállíthatatlanul jöttek fel, úgy éreztem, elvesztettem minden nőies formámat. Az intim tünetek sem kíméltek, egyik nőgyógyásztól a másikig jártam, de mindhiába. Alap szívproblémámat, a hormonzavar miatt kiugró vérnyomás nem segítette. A koleszterin szintem megnőtt, elkezdődött a csontritkulás. A dexa vizsgálat kimutatta. Izzadtam éjjel-nappal, szárazon és néha vízesen is. Azt hittem meggyullad a bőröm. Az alvászvarokat napközbeni szédülés követett, ami miatt nagyban csökkent a koncentrációs képességem. Rettentően kimerültnek éreztem magam, és még a fog problémák is előjöttek.
Ha Te is átmentél hasonló nehézségeken, akkor tudd, hogy nem vagy egyedül❗ Az én történetem is megmutatja, hogy minden nehézségben van lehetőség a változásra. A gyógynövények, gyökeres életmód váltás, az egészségesebb étrend, a pozitív gondolkodás, a mozgás és a szakemberek tanácsai mind segítettek megtalálni a kiutat. A hit, hogy mindennek oka van – és az Isten hit.
A klimax nem csupán hormonális változások sorozata, hanem egy új fejezet, amely sok érzelmi és fizikai kihívást tartogat. Hiszem, hogy minden nehézségnek oka van, és Isten jelenléte mindig ott van, hogy támogasson, amikor a legnehezebb. Ez a hit, hogy nem vagyok egyedül a küzdelmeimben, erőt adott a folytatáshoz. A férjem nagyban támogatott abban is, hogy egy segítő tanácsát kérjem, hogy lelkileg fel tudjam építeni új életemet. Bevallom, a férjemnek sem volt könnyű ez az időszak velem. De van megoldás, ezért hívlak konzultácóra! Lehet, hogy a Te tüneteid nem ilyen drasztikusak, de ha most nincs a gyökerénél kezelve, magával fog hozni miden más úgymond ” láthatatlan ” betegséget is ! Ne várd meg, hogy a családod eltávolodjon emiatt, gyere el egy konzultációra!
Miután összeszedtem magam, életmódot váltottam, 8 hónap alatt 10 kilót fogytam le, az állapotom javulni kezdett és az élet sokkal könnyebbé vált.
Igen, van élet a klimax után, és még mindig megtalálhatjuk a boldogságot ebben az új életszakaszban !
Szeretném megmutatni Neked, hogy lehet másképp is – természetesen, mellékhatások nélkül.
Szívből hiszek abban, hogy mindenki megérdemli a teljesebb, örömtelibb életet, és fáj a szívem, amikor látom, hogy sokan szenvednek, miközben lenne megoldás.
Minden ember egyedi, ezért nincs univerzális megoldás. Minden szervezet másként reagál, és minden élethelyzet különböző, ezért fontos, hogy a megoldásokat személyre szabottan alakítsuk ki, figyelembe véve az egyéni igényeket és sajátosságokat.
Ezért vállalok egyénre szabott herbakonzultációt. Bátorítalak, hogy most keress fel, gondoskodj családtagjaid és saját egészségedről, míg nem késő!
Klimax vagy csak hormonális ingadozás❓
Mi a különbség ?
Hormonális ingadozás: fiatalabb korban is előfordulhat, például menstruációs ciklus alatt, terhesség után vagy stressz hatására. Tünetei lehetnek hangulatingadozás, fáradtság, rendszertelen ciklus, de a hormonok később visszaállnak a normál szintre.
Klimax (menopauza): általában 45-55 éves kor között kezdődik, és a petefészek hormontermelésének végleges csökkenéséhez vezet. Jellemző tünetei: tartós hőhullámok, alvászavarok, hüvelyszárazság, csontritkulás kockázata. A menstruáció véglegesen megszűnik, és a hormonális változások állandóak maradnak.
Hogyan ismerheted fel, hogy klimax vagy csak hormonális ingadozás?
Életkor: ha 40 év alatt tapasztalod a tüneteket, valószínűbb, hogy csak hormonális ingadozásról van szó.
Menstruációs változások: a klimax során a ciklus egyre ritkábbá válik, majd végleg megszűnik. Ha rendszertelen, de még visszatér, akkor valószínűbb a hormonális ingadozás.
Tünetek tartóssága: a hormonális ingadozás tünetei általában átmenetiek, míg a klimax tartósan megváltoztatja a szervezet hormonháztartását.
Ha bizonytalan vagy, érdemes hormonvizsgálatot végeztetni egy szakemberrel, hogy pontos képet kapj a hormonális állapotodról.
A klimax (menopauza) a nők természetes élettani folyamata, amely során a petefészek hormontermelése fokozatosan csökken, végül megszűnik. Ez a változás általában 45 és 55 éves kor között következik be,
és számos testi-lelki tünettel járhat.
A KLIMAX FOLYAMATA
A menopauza három fő szakaszra osztható:
I. Perimenopauza – a klimax előtti időszakot jelenti, amikor a női hormonális rendszer kezd felkészülni a menopauza időszakára. Ez az időszak a menstruációs ciklus fokozatos változásait, valamint a hormonális ingadozások kezdetét jelenti, és általában a 40-es évek közepétől 50-es évek elejéig tart.
A perimenopauza jellemzői közé tartozhatnak:
1. Rendszertelen menstruációs ciklus: a menstruációk egyre rendszertelenebbé válhatnak, és előfordulhat, hogy hosszabb vagy rövidebb ideig tartanak.
2. Hőhullámok: a hormonális változások miatt előfordulhatnak hirtelen felmelegedés érzései.
3. Alvászavarok: a nők gyakran tapasztalnak alvásproblémákat, például álmatlanságot.
4. Hangulatingadozások: a hormonok szintjének ingadozása miatt hangulatváltozások,ingerlékenység és szorongás is előfordulhat.
5. Száraz bőr és hüvely: a hormonális változások hatására a bőr és a nyálkahártyák is szárazabbá válhatnak.
Ez az időszak sok nő számára fokozatos változásokat hoz, de a tünetek enyhíthetők életmódbeli változtatásokkal, gyógynövényekkel, étrenddel és orvosi kezelésekkel. A perimenopauza általában 2–4 évig tart, de minden nő
számára másképp alakulhat.
II. Menopauza – az utolsó menstruáció időpontja, amelyet legalább 12 hónap vérzésmentes időszak követ.
A Budai Egészségközpont (bhc.hu) oldalán, a Klimax, változókor, menopauza című résznél olvashatjuk, hogy a menopauza (más néven klimax vagy változókor) jellemzően 45-60 éves kor között következik be, és akkor beszélhetünk róla, ha legalább 12 hónap telt el az utolsó menstruáció óta. Ennek fő oka a petefészkek működésének csökkenése, valamint a tüszőhormon és a sárgatesthormon termelésének csökkenése, ami a menstruáció elmaradásához vezet. A menopauza során a nők 50%-a tapasztal valamilyen panaszt,
míg 30% csak enyhébb tüneteket él át, és csak 20% akiknél a folyamat szinte észrevétlenül zajlik.
(Forrás: Budai Egészségközpont, bhc.hu – „Klimax, változókor, menopauza” rész.)
III. Posztmenopauza – a menstruáció végleges megszűnése utáni időszak, amely során a szervezet alkalmazkodik az alacsony ösztrogénszinthez.
A LEGJELLEMZŐBB KLIMAX TÜNETEK
A progeszteron és az ösztrogén a női szervezet két legfontosabb nemi hormonja, amelyek számos élettani folyamatot befolyásolnak, különösen a menstruációs ciklus, a termékenység és a menopauza során. A menopauza során az ösztrogénszint csökken.
A hormonális változások következtében számos tünet jelentkezhet, amelyek intenzitása egyénenként eltérő.
Hőhullámok és éjszakai izzadás
A menopauza során az ösztrogénszint csökkenése jelentős hatással van a test hőszabályozására. Az ösztrogén hormon befolyásolja a hipotalamusz, vagyis az agy hőközpontjának működését, amely felelős a testhőmérséklet szabályozásáért. Amikor az ösztrogénszint ingadozik vagy csökken, a hipotalamusz tévesen érzékelheti a test hőmérsékletét, és a normálisnál nagyobb hőleadást indíthat el, ami hőhullámokat és izzadást eredményez. A tapasztalatok szerint a hőhullámok eltérő módon jelentkezhetnek:
Száraz hőhullámok – ezek során a test hirtelen melegséget érez, különösen az arcon, a nyakon és a mellkason, de nem jár jelentős verejtékezéssel. A bőr kipirulhat, és kellemetlen forróságérzet alakulhat ki.
Verejtékezéssel járó hőhullámok – ebben az esetben a hirtelen hőérzet erős izzadással párosul, amely éjszaka különösen zavaró lehet. Az izzadás után a test gyorsan lehűlhet, ami hidegrázást vagy fázást is okozhat. Az éjszakai hőhullámok különösen megterhelők, mivel megzavarhatják az alvást, gyakori ébredéseket okozhatnak, és hozzájárulhatnak az alvászavarok kialakulásához. Az éjszakai izzadás intenzitása egyénenként változhat – egyeseknél enyhe verejtékezéssel jár, míg másoknál az ágynemű cseréjét is szükségessé teheti.
Bizonyos tényezők súlyosbíthatják a hőhullámokat és az éjszakai izzadást, például:
stressz és szorongás, forró, fűszeres ételek, koffein és alkohol fogyasztása, dohányzás, magas szobahőmérséklet vagy túl vastag ágynemű.
Bizonyos életmódbeli változtatások hatékonyan mérsékelhetik a tüneteket. A réteges, laza öltözködés, a jól szellőző hálószoba és a stressz csökkentése hozzájárulhat a komfortérzet javításához. Ajánlott kerülni a fűszeres ételeket, az alkoholt és a koffeint, mivel ezek fokozhatják a hőhullámokat. A megfelelő folyadékbevitel kulcsfontosságú, emellett érdemes az étrendbe beépíteni fitoösztrogénekben gazdag élelmiszereket, például szóját és lenmagot, amelyek természetes módon támogathatják a hormonális egyensúlyt.
Alvászavarok
Az alvásminőség romlása gyakori panasz a változókorban. A menopauza során bekövetkező hormonális változások – különösen az ösztrogén és a progeszteron szintjének csökkenése – közvetlen hatással lehetnek az alvásra. Ezek a hormonok szerepet játszanak az alvás szabályozásában, így csökkenésük alvászavarokat, például elalvási vagy átalvási nehézségeket okozhat. A hőhullámok és az éjszakai izzadás szintén megzavarhatják az alvást, hiszen a test hőszabályozása ingadozhat, ami gyakori éjszakai ébredéseket eredményezhet. Ezen kívül a szorongás és a hangulatingadozások is befolyásolhatják az alvás minőségét, hiszen a menopauzával járó hormonális ingadozások pszichés tüneteket is előidézhetnek. A rossz alvás tovább fokozhatja a napközbeni fáradtságot, koncentrációs nehézségeket és ingerlékenységet, így a probléma hosszú távon jelentősen befolyásolhatja az életminőséget. A megfelelő alvás érdekében ajánlott az alvási rutin kialakítása, a hálószoba hűvösen tartása, valamint a koffein és az alkohol fogyasztásának mérséklése,ez a változókor alatti alvásproblémák megoldása is lehet. Alternatív megoldásként, gyógynövényes teák, relaxációs technikák és egyes étrend-kiegészítők is segíthetnek az alvásminőség javításában.
Hangulatingadozások, depresszió
A hormonális ingadozások érzelmi instabilitást okozhatnak. A hormonális változások, különösen az ösztrogén és progeszteron szintjének ingadozása, jelentős hatással lehetnek a hangulatra. A menopauza és perimenopauza időszakában a hormonális egyensúly megbomlása gyakran vezet hangulati ingadozásokhoz. Ekkor a nők fokozott ingerlékenységet, szorongást, depressziós tüneteket és akár a közérzet gyors változásait is tapasztalhatják. A hormonális fluktuációk hatására a neurotranszmitterek működése is megváltozhat, ami tovább súlyosbíthatja a hangulati zűrzavart. Emellett az alvászavarok és a fáradtság is hozzájárulhatnak a hangulatingadozásokhoz, mivel az alvás minősége befolyásolja a lelki állapotot. A stressz és a mindennapi élet nehézségei is fokozhatják ezt a jelenséget.
Csontritkulás
Az ösztrogén hiánya felgyorsíthatja a csonttömegvesztést, növelve a csonttörések kockázatát. A menopauza idején a nők számára megnövekszik a csontritkulás kockázata, mivel a csontok folyamatosan veszítik el ásványi anyagaikat, főként a kalciumot. Az ösztrogén csökkenésének hatására a csontszövet bomlása felgyorsul, miközben az új csontépítés nem tart lépést ezzel a folyamattal. Ez különösen az első néhány évben figyelhető meg a menopauza után, amikor a csonttömeg-veszteség a legnagyobb.
Az ösztrogén hiányából adódó gyors csontvesztés növeli a csonttörések kockázatát, különösen a csípő, gerinc és csuklótörések esetében. A csípőtörés komoly életminőségbeli változást okozhat, és hosszú távon rokkantsághoz is vezethet.
A gerinc csigolyái is különösen sérülékenyekké válnak, ami gyakran fájdalmas és életminőséget rontó helyzeteket eredményezhet.
Súlygyarapodás
Az anyagcsere lassulása és a zsír eloszlásának változása miatt jellemző. Az ösztrogén csökkenésével párhuzamosan az anyagcsere is lassulhat. A lassabb anyagcsere azt jelenti, hogy a test kevesebb kalóriát éget el, mint korábban, így a megszokott étrend mellett is könnyebben gyarapodhatunk. Mivel az anyagcsere az életkor előrehaladtával természetes módon is lassul, a menopauza idején ez még inkább kiemelkedővé válhat. Míg a fiatalabb nőknél a zsír főként a csípőn és a combokon rakódik le, addig a menopauza után a zsír gyakran a has környékén kezd el felhalmozódni. Ez a hasi zsír a leginkább problémás, mivel nemcsak esztétikai kérdés, hanem egészségügyi kockázatot is jelenthet, mivel növeli a szívbetegségek, cukorbetegség és más krónikus betegségek kialakulásának esélyét.
Hüvelyszárazság, csökkent libidó
A hormonhiány hatással van az intim területekre is. A hüvely nyálkahártyája ösztrogén hatására megőrzi rugalmasságát, nedvességtartalmát, és képes megfelelő síkosítást biztosítani a szexuális érintkezéshez. Az ösztrogén csökkenése miatt a hüvely nyálkahártyája elvékonyodhat, szárazabbá válhat, ami irritációt, viszketést, égő érzést vagy fájdalmat okozhat. A hüvelyszárazság nemcsak a szexuális aktus során jelenthet problémát, hanem mindennapi életet is megnehezíthet, különösen ha a nő például hosszabb ideig ül vagy visel szoros ruházatot. A libidó (szexuális vágy) változása a menopauza idején gyakori tapasztalat. Az ösztrogén és progeszteron szintjének csökkenése mellett a férfi nemi hormon, a tesztoszteron szintje is csökkenhet, ami hatással van a szexuális vágyra. A hormonális változások mellett más tényezők is hozzájárulhatnak a csökkent libidóhoz, mint például a hangulati ingadozások, szorongás, depresszió, alvászavarok, stressz vagy akár a fizikai diszkomfort érzése, amelyet a hüvelyszárazság okoz.
A csökkent libidó a párkapcsolatokban is feszültségeket okozhat, mivel a szexualitás fontos része az intimitásnak és a kapcsolati harmóniának. A szexuális vágy csökkenés nemcsak a hormonális változásokra, hanem a lelki és pszichológiai tényezőkre is visszavezethető. A menopauza idején sok nő úgy érzi, hogy a szexualitása már
nem annyira fontos, vagy a szexuális élmény már nem olyan kielégítő, mint korábban.
A Budai Egészségközpont (bhc.hu) oldalán, a „Klimax, változókor, menopauza” című résznél még több tünetet is felsorol, például: „szokatlan szívdobogásérzés, keringési labilitás, visszatérő húgyúti fertőzések, ízületi fájdalmak.” Saját tapasztalatból ide sorolnám még a migrént, a magas LDL-koleszterinszintet, a szédülést,
hajhullást és a berepedezett sarkakat is!
(Forrás: Budai Egészségközpont, bhc.hu – „Klimax, változókor, menopauza” rész.)
KLIMAX EGÉSZSÉGÜGYI KÖVETKEZMÉNYEI
A hormonális változások hosszú távú hatásokat eredményezhetnek a szervezetben.
A Új Nagy Egészségkönyv szerint a két petefészek – amelyek ösztrogént, progeszteront és androgéneket termelnek – a menopauza után méretükben csökken.
A petefészkek működése a pubertáskorban kezdődik és a menopauzáig tart. Ezek a hormonok felelősek a nőies jegyek kialakulásáért, a menstruációs ciklus szabályozásáért, szerepet játszanak a terhesség fenntartásában, valamint segítik a nemi szervek egészségének megőrzését.
(Forrás: Új Nagy Egészségkönyv, Kossuth Kiadó, 2004, 684. oldal.)
A Új Nagy Egészségkönyv szerint a menopauza előtti két évben a menstruációs ciklus fokozatosan megváltozhat: a két vérzés közötti idő akár 10 nappal is megnyúlhat. Fiatal felnőtt korban, 20 és 40 év között a ciklus hossza általában 25-30 nap között stabilizálódik.
(Forrás: Új Nagy Egészségkönyv, Kossuth Kiadó, 2004, 690. oldal.)
A hipotalamusz és az agyalapi mirigy (hipofízis) szoros kapcsolatban állnak, és együtt szabályozzák a szervezet hormonális működését. A Új Nagy Egészségkönyv szerint , a hipotalamusz az agy egy fontos területe, amely folyamatosan érzékeli a szervezet belső állapotát és a külső környezet hatásait. Információkat gyűjt például a testhőmérsékletről, a vérnyomásról, a tápanyagok szintjéről és az érzelmi állapotról. Ezek alapján hormonális üzeneteket küld az agyalapi mirigynek (hipofízisnek), amely ezek hatására különböző hormonokat termel és bocsát ki a véráramba.
(Forrás: Új Nagy Egészségkönyv, Kossuth Kiadó, 2004, 691. oldal.)
Az agyalapi mirigy a hipotalamusz alatt helyezkedik el, és két részből áll: az elülső lebenyből, amely olyan hormonokat termel, mint a növekedési hormon, a pajzsmirigyserkentő hormon (TSH) vagy a kortizoltermelést szabályozó ACTH, valamint a hátsó lebenyből, amely az oxitocint és a vazopresszint tárolja és szabadítja fel.
A hipotalamusz és a hipofízis közötti kapcsolat biztosítja a szervezet hormonális egyensúlyát, beleértve az anyagcserét, a stresszválaszt, a reprodukciós folyamatokat és a testhőmérséklet szabályozását.
Sokan úgy vélik, hogy a menstruáció megszűnése az öregedés kezdetét jelenti, és ez komoly lelki megterhelést okozhat. Valójában azonban a menopauza az élet természetes része, egy olyan folyamat, amely előbb-utóbb minden nő életében bekövetkezik, függetlenül attól, hogy hogyan viszonyul hozzá. Bár érzelmileg kihívást jelenthet, fontos felismerni, hogy ez nem a nőiesség vagy az aktivitás végét jelenti, hanem egy új életszakasz kezdetét, amelyben a testi és lelki jólét továbbra is megőrizhető. A pozitív hozzáállás már több,mint fél siker!
Nézzük, mit tehetünk a testi és lelki jólét megőrzéséhez !
Egészségügyi probléma : CSONTRITKULÁS
Oka : az ösztrogén csökkenése csökkenti a csontsűrűséget.
Megelőzés/Kezelés : kalcium, D-vitamin, testmozgás,mákolaj.
Egészségügyi probléma : SZÍV- és ÉRRENDSZERI BETEGSÉGEK
Oka : az ösztrogén védő hatásának elvesztése növeli a kockázatot.
Megelőzés/Kezelés : egészségesebb étrend, sok zöldség, mozgás, rendszeres orvosi kontroll, borágó olaj ,omega 3 zsírsavak.
Egészségügyi probléma : ANYAGCSERE – VÁLTOZÁSOK
Oka : lassabb anyagcsere, zsírraktározás változása.
Megelőzés/Kezelés : rendszeres testmozgás, cukor- és zsírbevitel csökkentése, sok folyadék.
Egészségügyi probléma : FESZÜLTSÉG, DEPRESSZIÓ
Oka : hormonális ingadozás.
Megelőzés/Kezelés : gyógynövény teák, levendula, citromfű. Pozitív gondolkodás, séta a természetben.
KEZELÉSI LEHETŐSÉGEK
A klimax kezelése személyre szabott lehet, az életmódbeli változtatásoktól kezdve a gyógyszeres terápiákig. Ahogy a Budai Egészségközpont (bhc.hu) oldalán, a „Klimax, változókor, menopauza” résznél írja ,a nőgyógyász szakorvos a panaszok és a vizsgálati eredmények alapján egyéni mérlegelés után dönt arról, hogy szükséges-e hormonpótló kezelés. A hormonterápia általában akkor javasolt, ha a panaszok, mint például a hőhullámok vagy alvászavarok,vérzés problémák nem enyhülnek, illetve csontritkulás esetén is alkalmazható.
(Forrás: Budai Egészségközpont, bhc.hu – „Klimax, változókor, menopauza” rész.)
Fontos megemlíteni azonban, hogy a hormonpótló készítmények receptkötelesek, és használatuknak számos mellékhatása lehet. Ezen kívül vannak olyan ellenjavallatok is, amelyek miatt bizonyos esetekben nem javasoltak, például tromboembóliás előzmények vagy bizonyos daganatos betegségek családi előfordulása esetén.
1. Életmódbeli változtatások
A kalciumban és D-vitaminban gazdag étrend segíthet a csontok erősítésében. Az omega-3 zsírsavak csökkenthetik a gyulladást és támogathatják a szív egészségét.
A kalcium alapvető ásványi anyag, amely a csontok és fogak egészségéhez szükséges. Az ösztrogénszint csökkenése miatt a kalcium felszívódása a szervezetben romolhat, ezért fontos, hogy kalciumban gazdag ételek kerüljenek az étrendbe, különösen a klimax után.
Az alábbi ételek gazdagok kalciumban:
Tejtermékek (pl. tej, joghurt, sajt)
Zöld leveles zöldségek (pl.: brokkoli, spenót)
Tofu
Mandula és egyéb diófélék
Dúsított növényi tejek (pl. szója- vagy mandulatej)
A D-vitamin segíti a kalcium felszívódását a bélből és a csontokba történő beépülését. A D-vitamin szintje természetes módon a napfény hatására emelkedik, de télen vagy zárt térben élők esetében előfordulhat,
hogy nem elegendő mennyiségben jut hozzá a szervezet.
D-vitaminban gazdag ételek a következők:
Zsíros halak (pl. lazac, makréla, hering)
Dúsított ételek (pl. D-vitaminos tej és növényi tejek)
Tojássárgája
Zabpehely
Máj
A kalcium és D-vitamin együtt segíti megőrizni a csontok sűrűségét és megelőzni a csontritkulást, különösen a menopauza után.
Az omega-3 zsírsavak rendkívül fontosak a szív- és érrendszer egészsége szempontjából, és gyulladáscsökkentő hatásuk révén segíthetnek enyhíteni a klimaxos tüneteket is. Az omega-3 zsírsavak csökkenthetik a gyulladásos folyamatokat a szervezetben, ami különösen fontos lehet azoknál a nőknél, akik hajlamosak szív- és érrendszeri betegségekre. Segíthetnek a vérnyomás csökkentésében, javíthatják a koleszterinszintet, és támogathatják az érrendszer rugalmasságát, ezáltal csökkenthetik a szívbetegségek kockázatát. A klimax során nőhet a szívbetegségekkel kapcsolatos kockázat, ezért fontos, hogy az omega-3 zsírsavakban gazdag ételek szerepeljenek az étrendben. Az omega-3 zsírsavak segíthetnek az ízületi fájdalmak enyhítésében és más gyulladásos problémák kezelésében.
Az omega-3 zsírsavakban gazdag ételek:
Zsíros halak (pl. lazac, szardínia, hering)
Lenmag és chia mag
Omega-3 dúsított tojások
Diófélék
Milyen hatással van a táplálkozás a menopauzára?
A megfelelő táplálkozás segíthet csökkenteni a klimaxos tüneteket, javítani a csontok egészségét, fenntartani a szív- és érrendszer egészségét, és enyhítheti a gyulladásokat. A kalcium és D-vitamin segít megelőzni a csontritkulást, míg az omega-3 zsírsavak hozzájárulnak a szív egészségének megőrzéséhez és a gyulladások csökkentéséhez. A megfelelő folyadékbevitel kulcsfontosságú az egészség fenntartásához, mivel a víz szerepet játszik a sejtműködésben, a hőszabályozásban, a tápanyagok szállításában és a méregtelenítésben. A napi vízfogyasztás szükséglete több tényezőtől függ, például a testtömegtől, életkortól, aktivitási szinttől és a klímától is. Általános irányelvek szerint:
Felnőtteknek:
Nők: napi körülbelül 2,7 liter (vagy 11 csésze) folyadék.
Férfiak: napi körülbelül 3,7 liter (vagy 15 csésze) folyadék.
Ez a mennyiség magában foglalja nemcsak a vizet, hanem az összes folyadékot, amit megiszunk (teák, levesek, gyümölcslevekkel stb.) valamint az étkezésből származó víz is hozzájárul.
Figyelj a szomjúságérzetedre, már azelőtt érdemes inni, hogy megjelenik a szomjúság érzet! Emellett a vizelet színe is támpontot adhat: ha sötét, akkor több folyadékra van szükséged, ha világos, az azt jelzi, hogy megfelelően hidratált vagy.
A vízfogyasztásra figyelni kell, mert a dehidratáció is komoly problémákhoz vezethet, például fejfájás, fáradtság, száraz bőr, vagy akár szédülés!
A rendszeres testmozgás segíthet fenntartani a csontsűrűséget és az anyagcserét.
A klimax során a hormonális változások, különösen az ösztrogén csökkenése, hatással vannak a csontok állapotára. Az ösztrogén felelős a csontok egészségének fenntartásáért, ezért annak csökkenése a csonttömeg csökkenését eredményezheti, ami csontritkuláshoz vezethet. A rendszeres testmozgás, különösen a súlyzóval végzett edzések és a súlyt hordozó gyakorlatok, segítenek fenntartani a csontsűrűséget és megelőzni a csontritkulást.
Súlyzós edzések: a súlyzós edzések és a gravitációval dolgozó mozgásformák (pl.: séta, futás, tánc) segítenek növelni a csontok terhelését, ami serkenti a csontépítő folyamatokat. Ez különösen fontos a klimax utáni években, amikor a csonttömeg csökkenése felgyorsulhat.
Erőnléti edzés: az erőnléti edzés is hozzájárulhat a csontok megerősítéséhez, mivel az izmok erősítése közvetve a csontokat is erősíti. A mozgás segít megőrizni a csontok ásványi anyag összetételét és növelni azok ellenálló képességét.
A klimax alatt és után a hormonális változások hatással vannak az anyagcserére, ami lassuláshoz vezethet, és növelheti a súlygyarapodás esélyét. A rendszeres testmozgás elősegíti a zsírégetést és javítja az anyagcsere- folyamatokat, ami segíthet fenntartani az ideális testsúlyt.
Az aerob mozgásformák, mint például a séta, kocogás, úszás és kerékpározás, növelhetik a kalóriák elégetését, segítve ezzel a zsírszövet csökkentését. Ez különösen fontos a klimaxos időszakban, amikor a hormonális változások miatt a zsír eloszlása a testben változhat, és a has környékén több zsír rakódhat le.Ez választ ad arra is,hogy hogyan csökkenthető a klimaxos hízás.
A testmozgás segít fenntartani a metabolikus egészséget, javítja az inzulinérzékenységet, és csökkenti a cukorbetegség kockázatát. A rendszeres mozgás az anyagcsere felgyorsulásához vezet, így hozzájárulhat a normál testsúly fenntartásához.
A klimaxos időszak alatt gyakoriak a hangulati ingadozások, a szorongás és a depresszió. A testmozgás az
endorfinok, azaz a boldogsághormonok felszabadulását serkenti, amelyek javítják a hangulatot és csökkentik a stresszt.
A mozgás tehát nemcsak a testi, hanem a mentális egészség szempontjából is kiemelkedő fontosságú.
Az aerob testmozgás, mint a futás vagy tánc, fokozza a szervezet endorfin-termelését, amelyek természetes fájdalomcsillapítók és hangulatjavítók. A mozgás segít enyhíteni a depressziót és szorongást, amelyek a klimaxos időszak egyik gyakori kísérője.
A pozitív dolgokra koncentrálás csökkentheti a hormonális ingadozásokkal járó érzelmi hullámzásokat. A mozgás által elérhető relaxációs állapotok hozzájárulnak a hormonális egyensúly fenntartásához és csökkentik a kortizol (stresszhormon) szintjét a vérben.
2. Természetes gyógynövények klimaxra
Bizonyos gyógynövények segíthetnek enyhíteni a klimax tüneteit.
Mit tegyek hőhullámok ellen? Például a zsálya tea segít.
Gyógynövény: ZSÁLYA
Hatás : hőhullámok,izzadás csökkentése.
Gyógynövény: KAMILLA
Hatás : vérnyomáscsökkentő.
Gyógynövény: MACSKAGYÖKÉR,LEVENDULA
Hatás : alvásminőség javítása.
Gyógynövény: CITROMFŰ
Hatás : nyugtató, stresszoldó hatás.
Gyógynövény: CSALÁN
Hatás : csontritkulás, magnézium pótlás.
LEVENDULA ( latinul – Lavandula )
CITROMFŰ ( latinul – Melissa officinalis )
3. Orvosi kezelések
Hormonpótló terápia (HRT): az ösztrogén- és progeszteronpótlás segíthet a tünetek enyhítésében, de hosszú távú alkalmazása kockázatokkal járhat!
Nem hormonális gyógyszerek: bizonyos antidepresszánsok és vérnyomáscsökkentők enyhíthetik a hőhullámokat, szintén kockázatos a mellékhatások miatt.
A KLIMAXRÓL RÉGEN ÉS MA – természetes gyógymódok klimaxra
A klimaxot a múltban gyakran tabuként kezelték, és különböző népi gyógymódokkal próbálták enyhíteni a tüneteit.
Hagyományos módszerek: zsályatea a hőhullámokra.
Modern megoldások: gyógynövény-kivonatok és étrend-kiegészítők.
Hagyományos módszerek: hideg vizes fürdők az izzadás csökkentésére.
Modern megoldások: hormonpótló terápia és gyógyszeres kezelés.
Hagyományos módszerek: speciális masszázsok a vérkeringés javítására.
Modern megoldások: rendszeres mozgás és életmódbeli változtatások.
Hagyományos módszerek: levendula illóolaj a relaxációhoz és alvászavarok kezelése.
Modern megoldások: stresszkezelő programok, relaxációs alkalmazások.
Hagyományos módszerek: pihenés és mély légzés a stressz csökkentésére.
Modern megoldások: jóga és mindfulness technikák a mentális egészség fenntartásáért.
Hagyományos módszerek: gyógyteák, mint a csalán, a menta, vagy a kamilla fogyasztása.
Modern megoldások: fitoösztrogén tartalmú étrend-kiegészítők a hormonális egyensúlyért.
Hagyományos módszerek:különböző gyógynövények, mint a valeriana, citromfű a stressz és a szorongás enyhítésére.
Modern megoldások: szedatív és antidepresszáns gyógyszerek a hangulat stabilizálására.
Hagyományos módszerek: friss levegőn való séta a fáradtság és kimerültség enyhítésére.
Modern megoldások: vitaminok és ásványi anyagok kiegészítése, különösen D-vitamin és B-komplex.
Hagyományos módszerek: meleg borogatások a fájdalom enyhítésére és a vérkeringés javítására.
Modern megoldások: fájdalomcsillapítók és gyulladáscsökkentő gyógyszerek.
TÉVHIT VAGY VALÓSÁG ❓
„A klimax után nincs élet.” – ❌Hamis.
A hormonális változásokhoz való alkalmazkodás után sok nő energikusabbnak érzi magát.
„Minden nő ugyanúgy éli meg.” – ❌Hamis.
Egyéni eltérések jelentősek lehetnek!
„A klimax és a magas vérnyomás összefügg-e ?” – ✅Igaz.
A súlygyarapodás, fokozott stressz és anyagcsere változások is növelhetik a vérnyomást ,illetve az,hogy az erek elveszítik rugalmasságukat.
„A klimax csak a menstruáció végével kezdődik.” – ❌Hamis .
A klimax egy hosszabb időszak, ami akár 10–15 évig is eltarthat, és a menopauza csak a klimax egyik állomása.
„A klimaxot könnyen el lehet kerülni, ha elkerüljük a stresszt.” – ❌Hamis.
Bár a stressz hatással lehet a hormonális egyensúlyra, a klimax egy természetes életciklus, amit nem lehet elkerülni.
„A klimax után a bőr azonnal öregedni kezd.” – ❌Hamis.
A bőr változása fokozatos, és megfelelő hidratálással, táplálkozással és bőrápolással a folyamat lassítható.
„A klimax alatt a hüvely szárazsága gyakori probléma.” – ✅Igaz.
A csökkent ösztrogénszint hatására a hüvelyfalak vékonyodhatnak és szárazabbá válhatnak, de számos hidratáló készítmény segíthet enyhíteni a tüneteket. Hidratálással, bőrápolással lassítható.
„A klimax hatással lehet az alvásra.” – ✅Igaz.
A hőhullámok és éjszakai izzadás megzavarhatják az alvást, ami fáradtsághoz, ingerlékenységhez és koncentrációs problémákhoz vezethet. A megfelelő alvási környezet,gyógynövények és relaxációs technikák
segíthetnek a pihentető alvás elérésében.
Oláh Adrienn – herbaterapeuta, klimax specialista